Pécsi Tudományegyetem

Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék

  

A képzés

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A képzési idő hat szemeszter, mely két nagyobb blokkra osztható. Az első négy szemeszter során a hallgatók rendszeresen és kötelező jelleggel látogatnak kurzusokat, melyek teljesítéséhez a félév végén sikeres vizsgatétel szükséges. Az ötödik és a hatodik szemeszter során elsősorban a témavezetőkkel való rendszeres konzultációra, a disszertációhoz kapcsolódó kutatások folytatására, illetve magának a disszertációnak az előkészítésére helyeződik át a hangsúly, ugyanakkor a kutatói fórumokon, valamint a meghirdetett szakmai előadásokon való részvétel is elvárás marad. A tanulói jogviszony létesülésétől számított 72 hónapon belül a doktorandusz abszolutóriumot köteles szerezni ellenben jogviszonya az addig teljesítettektől függetlenül megszűnik.

Szakmai tárgyak

A képzés során legalább 180 kreditet kell összegyűjteniük a hallgatóknak. Ehhez 72 egységnyi értékben szükséges tanulmányi feladatokat, kurzusokat, illetve 108 egységnyi értékben kutatási krediteket teljesíteni. A nappali tagozatos hallgatóknak továbbá 20 egységnyi oktatási kreditet is össze kell gyűjteniük (egy-egy szemeszternyi oktatott kurzus 10 kreditet ér). A levelezős hallgatók számára az oktatási tevékenység opcionális.

A kurzusok lehallgatásán és teljesítésén túl a program keretében felkért hazai és külföldi meghívottak részvételével rendszeresen meghirdetésre kerülnek előadások, amelyek a hallgatók speciális érdeklődéséhez igazodnak. Ezen előadásokon való részvétellel, valamint az elhangzottak alapján megfelelően elkészített összefoglalók és reflexiók leadásával kredit szerezhető, melyekből összesen 2 egységnyit kell összegyűjteni. A hallgatóknak ezen felül legalább két alkalommal (két-két tanegység értékben) a Doktori Iskola egyéb programjainak kurzusaiból is előadásokat kell hallgatniuk, illetve az adott oktató által meghatározott formában vizsgázni kötelesek.

Halasztási lehetőségek

Halasztásra van lehetőség, azonban a tantárgyak egymásra épülő jellege, valamint az adott kurzusok adott szemeszterben való meghirdetése miatt, a félévhalasztás tulajdonképpen évhalasztást jelent! Két félévnél többet egybefüggően (egymás után) halasztani nem lehet. Az első halasztásra legkorábban az első félév sikeres teljesítése után kerülhet sor. A halasztási kérelmet a Doktori Program vezetőjéhez kell eljuttatni.

A kutatási tevékenység értékelése, elfogadása

A hallgatók önálló kutatási tevékenysége eredményeképpen születő, a fentebb írt kritériumoknak megfelelő előadások, publikációk, recenziók, tudományos munkák elfogadásáról a Doktori Program vezetője – a témavezetővel való egyeztetést követően – jogosult határozni.

A doktori értekezés témavezetőjének megválasztása

Függetlenül attól, hogy a doktori értekezés témavezetőjének felkért szakértő a Doktori Iskola oktatója, vagy külső konzulens, a felkérésről a hallgató egyeztetni köteles a Doktori Program vezetőjével. A Doktori Iskola tanárai által vezetett témák listája a Doktori Iskola honlapján (www.idi.btk.pte.hu) évente frissítésre kerülnek.

A képzés az alábbi tárgyelemekre bontható:

Társadalomtudományi kutatások interdiszciplináris dimenziói Kredit
  DTTPP01 Közös kurzus 10
Minimálisan teljesítendő tanegység 10
DPLL01 Kutatáselméleti és módszertani alapok  
  DPLL0101 Közpolitikai elemzés 3
  DPLL0103 Alkotmányi értékek 3
Minimálisan teljesítendő tanegység 6
DPLL02 Helyi, területi igazgatás, politika  
  DPLL0201 Helyi társadalom, helyi elit 4
  DPLL0202 Politika és társadalom a Kádár-korban 4
  DPLL0203 Kormányzás és önkormányzatok 3
  DPLL0204 Önkormányzatiság a magyar politikai gondolkodás történetében 3
Minimálisan teljesítendő tanegység 14
DPLL03 Területi tudományok  
  DPLL0301 Városszociológia 4
  DPLL0302 A regionális fejlődés alapjai 4
  DPLL0303 Regionalizmus politikája 4
  DPLL0304 Választási/politikai földrajz 4
Minimálisan teljesítendő tanegység 16
DPLL04 Nemzetközi tanulmányok  
  DPLL0401 Geopolitika, globalizáció 4
  DPLL0402 Többszintű kormányzás az Európai Unióban 4
Minimálisan teljesítendő tanegység 8
DPLL05 Helyi társadalmak, kisebbségpolitika  
  DPLL0501 Kisebbségvédelem 4
  DPLL0502 Etnoregionalizmus 4
  DPLL0503 Kisebbségek Bibó István munkásságában 4
Minimálisan teljesítendő tanegység 12
DPLL06 Áthallgatott kurzus/ Meghívott előadó kurzusa  
  DPLL0601 Áthallgatott kurzus I. 2
  DPLL0602 Áthallgatott kurzus II. 2
  DPLL0603 Meghívott vendégelőadó kurzusa 2
Minimálisan teljesítendő tanegység 6
 
Minimálisan teljesítendő tanegységek összesen 72

Kutatási kreditek

A képzés másik hangsúlyos részét alkotó folyamatos kutatási tevékenység során, a hallgatóknak 108 egység értékben, magyar és idegen nyelven, tanulmány és recenzió formájában kell publikálniuk, konferenciákon részt véve előadást tartaniuk, külső kutatási munkában szerepet vállalniuk, valamint a disszertációjuk előkészületeiről prezentáció formájában beszámolniuk. Minden félévben legalább 10 egységnyi kutatási kreditet kell gyűjteniük a hallgatóknak.

A kutatási kreditek megszerzésére vonatkozó előírások:

  • A konferencián való részvétel akkor elfogadott, ha a hallgató előadást is tart azon.
  • A publikáció akkor elfogadott, ha a hallgató a képzés ideje alatt írja és kutatási témájához köthető, illetve a Doktori Iskola által javasolt folyóiratok valamelyikében közölték, és a programvezető/témavezető a publikációs fórumot megfelelőnek tartja (A preferált szakfolyóiratok jegyzéke a Doktori Iskola szabályzatában olvasható).
  • A kutatási munka jelentheti a tanszéki vagy doktori kutatásban, illetve egyéb, a témavezető által támogatott, elismert kutatásban való aktív részvételt.
  • A saját kutatási témában való előrehaladásról a harmadik szemesztertől félévente beszámolót kell készíteni a Programvezető számára.
  • A kutatási munkában való előrehaladásról legalább egyszer, szóban is prezentálni kell a doktori iskolai vitafórumon.

Kutatási tanegységek típusai, kreditértékük

Kutatási tanegység típusa Kredit
DPLL 0701 Konferencia előadás, vagy publikáció (idegen nyelven) 10*
DPLL 0702 Konferencia előadás (magyar nyelven) 10*
DPLL 0704 Publikáció (magyar nyelven) 10**
DPLL 0707 Magyar nyelvű munka recenzálása 4**
DPLL 0708 Kutatási munka 10*
DPLL 0709 Prezentáció a kutatási munkában való előrehaladásról 20?
DPLL 0710 Konzultációk a témavezetővel 10?
DPLL08 Oktatás 10?

* Minimum egy alkalommal teljesíteni kötelező ** Minimum két alkalommal teljesíteni kötelező ? Egyetlen alkalommal, kötelezően teljesítendő ? Opcionális, kivéve a nappali tagozatos hallgatók számára, akiknek kötelező, s esetükben a 108 kutatási tanegységbe nem beszámítható Az abszolutórium kiállítása

Az abszolutórium kiállításának feltétele a 180 képzési kredit megszerzése, valamint a doktori disszertáció egyik, már megírt fejezetének bemutatása és annak kutatói fórumon történő megvitatása. Az abszolutóriumot a doktorandusz kérésére – a feltételek maradéktalan teljesülése esetén – a programvezető igazolása alapján a Doktori Iroda állítja ki. Az abszolutórium megszerzése után a fokozatszerzési eljárás megindításáig kapcsolattartási díjat kell fizetni. Ennek félévenkénti összege a mindenkori oktatói pótlékalappal azonos.

A doktori fokozatszerzési eljárás és a doktori fokozat Az abszolutórium megszerzését követően a doktori fokozatot külön fokozatszerzési eljárás keretében lehet megszerezni. A fokozatszerzési eljárást saját kérvény alapján lehet elindítani. Annak elfogadásától kezdve a kérelmező státusza doktorjelöltre változik. A fokozat megszerzésének feltételei: b) két idegen nyelv – a tudományterület műveléséhez szükséges – ismerete, valamint a nyelvtudás megfelelő igazolása (egy középfokú és egy alapfokú ”C” típusú nyelvvizsga az egyetemi szabályzatban meghatározott nyelvek valamelyikéből), c) önálló tudományos munkásság bemutatása cikkekkel, tanulmányokkal, illetve a doktori iskola egyéb előírásainak teljesítésével (kutatási munka, disszertációról előzetes prezentáció), d) az illetékes kar által kiadott abszolutórium, amely igazolja az előírt 180 kreditpont, illetve a 36 havi képzés teljesítését, e) a doktori szigorlat eredményes letétele, f) tudományos értekezés, disszertáció benyújtása (legkésőbb két évvel a fokozatszerzési eljárás megindítását követően), az eredmények nyilvános vitában történő sikeres megvédése, g) valamennyi eljárási díj megfizetése. A doktori szigorlat

A doktori szigorlat teljesítése a doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás része. A doktori szigorlatot – legkésőbb a fokozatszerzésre irányuló kérelem benyújtásától számított két éven belül – nyilvánosan, bizottság előtt kell letenni. A doktori védésre az eredményes doktori szigorlat után kerülhet sor. A doktori szigorlat költsége a mindenkori oktatói pótlékalaptól függ.

A doktori értekezés

A doktori téma olyan kutatási részterület, amely alkalmas arra, hogy kidolgozása folyamatában a doktorjelölt – a témavezető irányításával – elsajátítsa a tudományos módszerek alkalmazását, értékelhető tudományos eredményhez jusson, és erről tudományos közlemények, előadások, művészeti alkotások, majd doktori értekezés formájában bizonyosságot tegyen. A 150-200 oldalas doktori értekezés a jelölt célkitűzéseit, új tudományos eredményeit, szakirodalmi ismereteit, kutatási módszereit bemutató, összefoglaló jellegű munka magyar, vagy a Doktori Iskola engedélye esetén idegen nyelven.[1] Az értekezést a fokozatszerzésre irányuló kérelem benyújtásával egy időben vagy a kérelem elfogadását követő két éven belül kell benyújtani. Az értekezést bírálóbizottság előtt nyilvános vitában kell megvédeni. Eredménytelen védés esetén új eljárás leghamarabb a sikertelen védéstől számított két év elteltével, ugyanazon doktori témában legfeljebb egy alkalommal kezdeményezhető.

A doktori védés eljárási díja a mindenkori pótlékalaptól függ. A sikeres védés nyomán a doktori cím megszerzéséről az Egyetem oklevelet állít ki.


A magyar és idegen nyelvű doktori disszertáció elbírálási és védési procedúrája nem feltétlenül azonos költségekkel jár, a fokozatszerzési eljárás megindítása előtt ezzel kapcsolatban tájékozódni indokolt.