Üdvözöljük a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék honlapján

A Pécsi Tudományegyetem huszonkétezres hallgatói létszámával, mintegy kétezer oktatójával és majd minden képzési területet felölelő, közel kétszáz képzési programot kínáló oktatási palettájával az egyik legnagyobb magyar felsőoktatási intézmény.

A Politikatudományi és nemzetközi tanulmányok Tanszék politológus és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatókat képez, akik ismereteket szereznek a politikai rendszerekről, nemzetközi kapcsolatokról, politikai intézményekről, történelemről és sok egyébről. A diplomát szerzett hallgatók eligazodnak majd a nemzetközi szervezetek és kapcsolatok rendszerében, az önkormányzati rendszer és a helyi politika világában, megismerik az állami, politikai szervezetek, pártok és civil szervezetek világát, a választási rendszerek és kormányformák típusait, a politikai szocializáció, politikai kultúra és politikai kommunikáció fogalmát, továbbá ismereteket szereznek az Európai Unió szervezetéről és működéséről.

Tanszékünkön jól képzett, professzionális oktatói gárda biztosítja a hallgatók számára magas szintű ismeretek elsajátítását. 

Saving...

Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék

H-7622 Pécs, Ifjúság útja 6. (D épület. 2. emelet)    +36 72 503-650/24124    ir.studies@pte.hu